Családrendszer-terápia

Egy családban a nehézség ritkán egyetlen emberé, még akkor is, ha látszólag egyvalaki „hozza a tünetet" — a visszahúzódó kamasz, a folyton vitázó testvérpár, a szülő, akivel megszakadt a beszélgetés. A családrendszer-terápia a család egészére tekint: arra, hogy a tagok hogyan hatnak egymásra, milyen kimondott és kimondatlan szabályok szerint működnek együtt, és ezek a minták hogyan tartják fenn azt, amin mindenki változtatni szeretne. Amikor a rendszer egésze mozdul, az egyes tagok terhei is könnyebbé válnak.

• Szülő és gyermek között elmérgesedett vagy elnémult a kapcsolat.
• Kamasz gyermekük körül sűrűsödnek a konfliktusok, és a szülői eszközök kimerültek.
• Testvérek közti feszültség terheli a család mindennapjait.
• Mozaikcsaládként keresik a közös működés módját — új szerepekkel, régi kötődésekkel.
• A családot veszteség, válás vagy nagy változás érte, és nehéz róla együtt beszélni.
• Felnőtt gyermek és szülő szeretné rendezni a régóta cipelt sérelmeket.

Az első alkalmon minden jelenlévő elmondhatja, ő hogyan éli meg a család helyzetét — gyakran már ez önmagában fordulat, mert kiderül, hogy ugyanazt a történetet a család tagjai mennyire másképp látják. Ezután közösen fogalmazzuk meg, min szeretnének változtatni, és tisztázzuk a kereteket: ki vegyen részt az alkalmakon, milyen gyakorisággal találkozzunk. A további üléseken a család együttműködési mintáin dolgozunk; az én szerepem nem a bíráskodás, hanem annak biztosítása, hogy mindenki hangja — a legcsendesebbé is — teret kapjon.

Célom, hogy a közös munka során olyan kapcsolati kapaszkodókat alakítsanak ki, amelyekre a család később önállóan, a nehezebb élethelyzetekben is támaszkodhat: egy módot arra, hogy a feszültségek ne némaságba vagy kiabálásba torkolljanak, hanem beszélgetéssé válhassanak. A két- vagy háromhetes ritmusnak is ez a szerepe — az alkalmak között a családnak ideje van a hétköznapokban kipróbálni, ami az ülésen megszületett.